Yangzhou

Március 19-én hajnalba keltünk, hogy elérjük a Yangzhouba tartó vonatot. Amint megérkeztünk hiába reggeliztünk, megálltunk, hogy megkóstoljuk a híres Yangzhou pirított rizst, ami Isteni volt! Amikor megérkeztünk az étteremhez Jackey olyan lelkes lett, hogy azonnal be akart menni az étterembe, hogy rendeljen egy adag rizst, ám akkor hirtelen megállították, hogy majd csak 10-kor nyitnak, így kemeny 3percet kellett várnunk és aznap elsőként kaptunk, ebből a hihetetlenül finom rizsből.

Varva vart rizzsel

Isteni rizs

Gyumolcs arulas az utcan

Ismét elindultunk az eredeti úticélunk felé, a Sovany-nyugati tóhoz. Ahogy megtaláltuk a Nyugati bejáratot nagy lelkesen elindultunk megvenni a jegyeket, ám utunk során először nem fogadták el egyikünk diák igazolványát sem. Ez esetben 75 yuan helyett 150 kellett volna fizetnünk, ami nem hangzott túl jól. Igy Jackey jó kedve a bányász béka segge alatt, de azért egy halvány reménysugárba kapaszkodva elindultunk egy másik kapu felé, hogy hátha ott elfogadják a diákigazolványainkat. És igen, így beléphettunk ebbe a viziparadicsomba.

                                               

 

                                     

                                     

                                     

                                    

A tó egy fűzfákkal, pavilonokkal és hídakkal teli parkon kanyarog keresztül. A leghíresebb hídja a Wuting Qiao (Ötpavalinos híd), amelyet igaz csak a délutan értünk el, mire lejártuk az egész lábunkat. A kertet töviről hegyire bejártuk, volt olyan hely, ahova kétszer is elmentünk, mert őszintén megvallva olyan utat követtünk, amely ugyanoda vezetett vissza. Hála Istennek itt is egész nap jó időnk volt, igaz nem sütött hétágra a nap, de pont ideális volt az idő, ahhoz, hogy bejárjuk az egész parkot.

Miután kiértünk a kertből mindketten farkaséhesek voltunk és elindultunk egy híres étterembe, ahol 8 fajta baozi-t kostolhattunk meg, pl. az egyik tele volt levessel, igy azt szívószallal kellett kiinni. J Ide egy motoros riskával jutottunk el, mindössze 10 yuanert. Igaz, a sofőrelőször nem odavitt minket, ahova mi szerettük volna es az utazás végén Jackey kifejezetten ideges lett, amit én először nem is tudtam hova tenni.

Motoros riska

Levessel toltott baozi

Elso lepesek

7 toltelekes baozi

Olleeeee

Az etterem kivulrol

Miutan ezen a napon kettesben voltunk, így vacsorára hazavittünk három adag Yangzhou pirított rizst, hogy Yaoren is megkostolhassa. A pályaudvarra vezető buszon egy idősebb emer megkérdezte, hogy honnan jöttem. Nos eddig errőé a részről nem igen írtam, de ez nem egy szokatlan dolog. Az, hogy megállnak és megnéznek, vagy utánam fordulnak, vagy összesúgnak a hátam mögött, esetleg mutogatnak rám, itt egészen minden napos. A város méretétől függ, hogy ezek a dolgok milyen gyakran ismetlődnek meg, ergo egy kis városban igen csak gyakori, míg egy nagy városban, ha meg is néznek, próbálják szolidan csinálni. Ám az, hogy vegyék a bátorságot és megpróbáljanak vagy velem vagy Jackeyvel bészelni, na az már nem olyan gyakori, kivéve persze, ha részegek, de eddig az csak egyszer fordult elő. Szóval a buszon egy idős bácsi megkérdezte Jackyet, hogy honnan jöttem és miután megmondta, hogy Magyarország rögtön rávágta, hogy Budapest? És így ő volt az első ember, aki ezt így kapásból tudta és innentől kezdve nem tudtam abba hagyni a mosolygást. Az út hátra levő részén le tudtunk ülni, igaz Jackey volt a bácsi közelében míg én a másik oldalon, így ők beszélgettek.. J Pontosabban a bácsi probált beszélgetni, ugyanis elérkeztünk Kínának azon részére, ahol Jackey nem értett meg mindent es mindenkit. Elég muris volt azt nézni, hogy két kínai kínaiul beszélget, de az egyik nem érti a másikat (ugyanis Jackey mandarinul beséel (hanyu), míg a bácsi a Yangzhou-I kínait). J

Szóval miután hazaértünk elfogyasztottuk az utolsó nanjingi vacsoránkat és összecsomagoltunk, hogy készen álljunk a másnapi útra Suzhoba.