2013. április 2., kedd

Az utazás


A nagypapája születésnapja után olyan lázas készülődés lett urrá Jackeyn és az anyukáján, hogy azt nem is értettem. És elkezdtek tervezgetni, ugyanis Jackey harmadik nagynénjének van egy lakása Hainan szigeten és felajánlotta, hogy odaadja nekünk egy hétre!!! Ellenben, ha már útra kelünk, akkor LÁSSUK és ISMERJÜK meg Kínát. Ehhez az is közre játszott, hogy az unokanővére Yaoren (a harmadik nagynéni lánya) is felajánlotta, hogy látogassuk meg és aludjunk nála Nanjingben.

Emiatt a két invitálás miatt egy egész világos terv kezdett kirajzolódni az utazasunkról (persze nem előttem…J).

Miután Jackey ismét internet közelebe került azt is felfedezte, hogy milyen olcsó repülőjegyek már nem is volt kérdés a dátumokban. Így március 16-án este 19:50-es Nanjingba repültünk első bázisunkra, ahol a tervek szerint négy éjszakát töltötünk. Az első két nap felfedeztük Nanjingot Yaorennel, a harmadik nap kettesben elmentünk Yangzhouba, de utolsó esténket ismét az unokatestvérével töltöttük. Március 20-án ismét felkerekedtünk és buszra szállva elmentünk Suzhouba, másnap ismét buszos kirándulással elmentünk Xitangba. Következő állomásunk március 22-én Shanghai volt, ahonnan másnap este repültünk tovább Haikoura.

Szóval a tervünk készen volt egész addig, hogy elérjük a szigetet, de a hazatérésről még nem volt semmi biztos információnk ugyanis a Haikoubol Shenyangban tartó repülőjegyek ára nagyon magasak voltak… Ám egyre sürgősebb lett volna, hogy lefoglaljuk jegyet, ugyanis a mi utitervünk és utazási vágyunk arra serkentette a család egyes tagjait, hogy ők is felkerekedjenek. Ugyanis Jackey legidősebb és a második nagynénje még soha nem repültek és Jackey anyukája és a legfiatalabb nagybatyja felajánlották, hogy fedezik az utazási költségeket, míg a harmadik nagynénje pedig a felmerülő más költségeket. Ugyanis ők idősebbek és nincsenek olyan anyagi körülmények között és még soha nem láttak Kínának azon részeit és emellett a Hainan szigetről azt tartják, hogy sok fajta betegségre nagyon jó hatásssal van és sajnos akad köztük olyan is, akinek súlyos betegsége van… A későbbiekben ehhez az 5fős csapathoz csatlakozott még a második nagybácsi és a felesége.
Így március 29-re lefoglaltuk a haza fele szóló repülőjegyet egy több, mint 6 órás repülőútra.

Remélem, hogy ez után a rövid összefoglaló után vagy inkább felvezető után készen álltok a részletes beszámolóra… :D



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése